Palásthy György - tánciskola vezető

"Fél gyermekkoromat a balett-termekben töltöttem… No, nem balettozva persze, hanem ritmikus gimnasztikát oktató édesanyámtól elszakadni képtelenül az edzéseire és versenyeire utazgatva szerte Európában, tudniillik nagyon anyás voltam. A tánc bármilyen lehetősége természetesen ekkor még meg sem fordult a fejemben. Kisebb fellángolások, mint a zongora vagy a tenisz után 12 évesen a karaténál kötöttem ki nagymamám legnagyobb örömére, mert legalább elkezdtem fogyni - duci is voltam. Hét, harci szellemben eltöltött év után azonban valamiféle isteni sugallatra egyszer csak beiratkoztam a New York tánciskola kezdő társastánc csoportjába. Már a legelső lépések megtétele közben rájöttem, hogy versenytáncolni akarok, és legalább világbajnok leszek. :)
Márciusban már a haladó csoportba jártam, április végén pedig beálltam a versenyelőkészítősökhöz. Akkor már elszántan kerestem a hozzám való párt, hiszen a célok adottak voltak.
Néhány, rövid ideig tartó táncos kapcsolat után nagy megrökönyödésemre azt javasolták, hogy próbáljak egy éppen szabaddá vált "C" osztályos lánnyal, aki már évek óta versenyzett. Miután összeszedtem minden bátorságomat, és felhívtam őt, "próbáltunk" a Latin Koktélban, majd az Ötórai Teában, azaz elmentünk együtt latin buliba.
Meglepődtem, milyen kellemes egy versenyzővel táncolni, de arra magam sem számítottam, hogy Ibolya igent mond. A nyári tábort már együtt edzettük végig, és 2005 elején elindultunk egy Budapest, majd egy Országos Bajnokságon, ahol nem remekeltünk, lévén kb. fél éve versenytáncoltam. Ezek után inkább edzettünk, mint versenyeztünk, nyáron már három helyen edzőtáboroztunk, s a heti 6-7-szeri tréning meghozta gyümölcsét: 2006 elején négy versenyen - köztük a Budapest Bajnokságon - 4. helyezést értünk el, majd július végén - az utolsó "C" osztályos versenyünkön - másodikok lettünk.
2007-től már "B" osztályban folytattuk a versenyzést itthon és külföldön, amiben kiváló tanárok segítettek, mint Faluvégi András, Tóth Orsolya, Maurizio Vescovo, Törökgyörgy Melinda, Jaroslav Kučera, Andrea Silvestri, Váradi Martina, Kovács László.
Több évig versenytáncoltam, most pedig tanítok, fellépésekre járok. Tagja vagyok a Keleti Andrea Táncszínház tánckarának, ezzel a formációval szórakoztatjuk a nagyérdeműt országhatárokon innen és túl.

Évek óta vezetem a Salsa Mojito Tánciskolát, ahol salsát és más karibi táncokat tanítunk, s ezzel már rengeteg embert sikerült könnyed párban táncolásra, ellazulásra és hosszan tartó vidámságra késztetni:) Havonta salsa bulikat szervezünk, Salsa Wellness Hétvégékre, Nyári Táborba járunk.

A salsa számomra kikapcsolódás, buli és lazulás, hiszen annyira különbözik a versenytánctól! Nem olyan kötött a tartás, nincs minden táncnak meghatározott karaktere, az ember úgy táncol minden zenére, amilyen hangulata éppen van, és amilyen stílust kialakít magának. A salsa olyan, hogy ha egyszer belecsöppensz, nem tudsz, és nem is akarsz szabadulni tőle. Egyre több figura… egyre kifinomultabb mozgás… egyre gyorsabb zenék… Szóval vigyázat, függőséget okoz!

A ZUMBA egy hatalmas felfedezésem!
Fitness is, tánc is...
...pár nélkül.

És hogy miért jó? Nagyon egyszerű: az ember úgy szabadulhat meg a súlyfeleslegtől záros határidőn belül, hogy közben végigmosolyogja az órát, s ráadásul néhány nagyon egyszerű tánclépést is megtanul, szebb lesz a mozgása, javul a tartása, megtanulja koordinálni a testét, talán a hátfájása is eltűnik...

Milyen táncok kerülnek elő ZUMBA órán? Főleg salsa, merengue, cumbia, reggaeton, de előfordul cha-cha-cha vagy bachata is. Fülledt karibi hangulat, és közben megdolgoztatjuk az egész testet! Formálódik a láb, fenék, has, felsőtest...minden!:)"

------------------------------------------------------------------------------------------

Rákai Balázs vezető oktató

1983. április 7-én láttam meg a napvilágot Budapesten. Egész életemben kedveltem a mozgást és a sportokat, 5 év tenisszel kezdtem, amit 3 év kosárlabda majd 3 év labdarúgás követett, utóbbi kettőt már komolyabb szinten űztem, tanúskodik erről több érem is.

2006 nyaráig soha nem gondoltam volna, hogy valaha is bármilyen közöm lesz a tánchoz. Ekkor történt meg, hogy párom fölfigyelt Gödöllőn egy plakátra, mely kezdő salsa tanfolyam indulását hirdette. Rávett, hogy iratkozzunk be; ha ő nincs, valószínűleg sosem fedezem fel a salsa és a többi tánc csodálatos világát. Hála istennek mégis így történt, itt ismertem meg Gyurit, akitől mindent tanultam, és még fogok is sokat!

Most annak kéne jönni, hogy 2 hónap alatt kiderült: előző életemben Kubában éltem, és profi salsa táncos voltam... jól, hangzik, ugye? Nos, nem így volt, eleinte nemigen éreztem, hogy én erre születtem, most is jól emlékszem arra, amikor 3 hónap tánc után az egyik figura tanulása közben a Gödöllői Művelődési Ház egyik termében a fal mellé állított szekrényben kötöttem ki :)! Aztán egyszer csak elkezdtem élvezni, egyre több órára jártam, különböző szintekre egyszerre, Gyurinak sokat segítettem mindenben, amiben tudtam, cserében ő rengeteget tett azért, hogy gyorsan fejlődjek.

Ennek eredményeképp a nyári táborban egyszer csak azon vettem észre magam, hogy órát tartok... meglepő élmény volt, meg kell hagyni. De rájöttem, hogy tetszik, és ez nekem remek kikapcsolódás a munkám mellett, mivel az egyik nagy hazai informatikai cégnél vagyok kiemelt ügyfelekkel foglalkozó kereskedő, s ez elég stresszes. Így történt, hogy 2007 nyár vége óta órákat tartok mind Gödöllőn, mind Káposztásmegyeren, és nagyon élvezem! Elmagyarázhatatlan érzés az, amikor egy-egy foglalkozás vagy akár egy egész kurzus végén odajönnek a diákok, és megköszönik az órákat, nemcsak a tánc miatt, hanem mert annyira jól érzik magukat, és alig várják a következőt...

Ez az, amiért megéri tanítani! Egyszer egy kedves ismerősöm azt mondta:

"A világon kétféle ember van: aki már salsázik, és aki még nem!".

Azt hiszem, ez egy találó idézet! :)

------------------------------------------------------------------------------------------

Ivicsics Erika

„Már anyukám hasában is tánccipő volt a lábamon...” Nem szeretnék csalódást okozni senkinek, de az én történetem nem így kezdődik. Éppen ellenkezőleg… Általános iskolában még a harmadik úszástanfolyam után sem sikerült a víz tetején maradnom, a középiskolában pedig az első kosárlabda edzést egy enyhe agyrázkódással zártam. Az általában kitűnő bizonyítványomat mindig a testnevelés osztályzat csúfította el, amelyből leggyakrabban bukásra álltam. Szóval, egészen huszonegynéhány éves koromig egyetlen sport sem állt közel hozzám. Viszont valami hiányzott az életemből, nem tudtam pontosan, hogy mi az, de kerestem...

2006 nyarán szembejött velem egy plakát az utcán, amely Palásthy Gyuri gödöllői salsa tanfolyamát hirdette. Mivel a táncórák helyszíne igen közel volt a munkahelyemhez, úgy gondoltam, megér egy próbát. Természetesen rábeszéltem a páromat is (lásd egy másik önéletrajzban ?), így együtt kezdtük el a salsával való ismerkedésünket. Azt nem állítanám, hogy már az első óra után örök szerelemre gyúltam ezzel a tánccal, de ami késik nem múlik… A munkám napi 8-10 órában egy monitor elé köt, így már magában az a tény, hogy hetente néhány órát egy kellemes mozgásformával tölthetek, pozitívnak bizonyult. Azután jött a nagy áttörés… Néhány óra elteltével már kifejezetten élveztem a táncot, nem éreztem magam olyan „kockának”, táncparkettre mertem lépni az órán kívül is, és itt kezdődött el a szerelem, a függőségem.

Egy időre sajnos meg kellett válnom az akkori csoportomtól, de a salsával nem szakítottam. Körülnéztem más tánciskolákban, így más-más tanároktól tanulhattam, új emberekkel ismerkedtem meg. Pár hónappal később visszatértem Gyuri és Balázs csapatához is, amelyet ekkor már Salsa Mojito Tánciskolának hívtak. Időközben szinte észrevétlenül a salsa már olyan hatalmas részt vett ki az életemből, hogy nem telt el nap tánc nélkül. Hogy az „éhségemet” csillapítsam, magánórákat vettem Földi Anikótól, akitől nagyon-nagyon sokat tanultam, illetve aki később egy versenyre is felkészített, amelyet sikerrel zártunk. Nagy élvezettel vettem részt a budapesti Cubamemucho workshopokon (többnyire tátott szájjal bámultam a táncosokat), igyekszem minden alkalmat megragadni, hogy tanulhassak és fejlődjek. Tagja lettem egy rueda csoportnak, amellyel szintén versenyeken vettünk részt és ehhez rengeteget gyakoroltunk. Ugyanakkor Gyuri is egyre több fellépést szervezett, majd előállt azzal az ötlettel, hogy tanárt nevel belőlem...

Én figyelmeztetek mindenkit, aki a tánc gondolatával kacérkodik… Vigyázat, már néhány alkalom után súlyos függőséget okozhat! :)

------------------------------------------------------------------------------------------

Benedek Gábor

A mozgás, a sportok mindig is szerves részét képezték az életemnek. Amolyan normális fiúként élveztem az összes sablonos, iskola adta lehetőséget: foci, kosárlabda, futás… Versenyeken, bajnokságokon vettem részt több-kevesebb sikerrel, érmekkel-kupákkal-sérülésekkel gazdagodtam, de valahogy egyiket sem éreztem akkora szerelemnek, hogy komolyabban foglalkozzak vele. Így kezdtem ezek után a sulin kívül keresni egyéb elfoglaltságot (következett a sportlövészet, a boksz, a gokart…), és végül szüleim ötletének-nyaggatásának nagyjából 4. évfordulóján egy társastánc órán találtam magam.

…és ott elkezdődött valami. Én, aki addig egy buliba sem tettem be a lábam; zavarban voltam, ha oda kellett mennem egy lányhoz (bizony, kedves jelenlegi ismerőseim… voltam én ilyen is :-D); és zsigerből menekültem mindenhonnan, ahol szerepelni kellett – elkezdtem megszeretni a táncot, ahol csupán az imént említett 3 dolog volt hátrány!

Nagyjából 3 év alatt eljutottam a latin-standard táncokban egy olyan szintre, ahol már igazán tudtam élvezni a bulikat, így „jó”szokásomhoz híven az edzéseket, a tanulást hanyagoltam, és inkább a táncos szórakozóhelyeket látogattam – ahol később találkoztam a salsával. Egy tánccal, amiről az első pillanatban 3 dolgot tudtam:
- tudtam, hogy lövésem sincs, mit csinálnak – de piszok jól néz ki
- tudtam, hogy kettőt nem tudnék lépni a zenéjére – pedig jobban megfogott, mint addig bármi
- tudtam, hogy meg… akarom… tanulni!

Akkori barátnőm már salsázott egy ideje Palásthy Gyurinál, így 2008 októberében én is beiratkoztam első kezdő tanfolyamomra. A hangulat, amit a Mojito tanárai képesek voltak az órára varázsolni; az élmény, ahogy ez a vadiúj világ lépésről lépésre egyre többet mutatott meg magából (és mind a mai napig képes olyan meglepetésekkel szolgálni, hogy alig hiszem el)… egyszerűen leírhatatlan! Akármennyire is hihetetlen, de bárki, aki még nem salsázik vagy még csak az első-második tanfolyamát járja, kizárólag a jéghegy csúcsát látja. Sokkal több van benne, mint „egykéthá-öthathét”, és egymás mögé kötött figurák… de a poént nem lövöm le, mindenki tapasztalja meg maga!